A KAL-007 járat rövid története: A járat messze északra eltért a kijelölt útvonaltól, a tenger helyett a Szovjetunió fölé tévedt, ahol lelőtték.
A politikai és technikai háttér
Tiboru összeszedte a témával kapcsolatos kérdéseket és esetleges okokat. Anélkül, hogy bármely állítás mellett letennénk a voksunkat, nézzük meg a korabeli technikai és politikai helyzetet.
1983. szeptember 1-jét írunk:
Ronald Reagan amerikai elnök a Szovjetuniót a Gonosz birodalmának nevezte.
A hidegháború miatt mindkét fél „lazán értelmezve” a korlátozásokat szolgáló szerződéseket, költségeket és emberéleteket nem kímélve fejlesztette az újabb és újabb fegyvereket.
A kép forrása:Wikipédia
Az utasszállító repülőgépek a navigációt földi rádiónavigációs és tehetetlenségi tájolók segítségévével oldották meg. Ezek a módszerek csak bizonyos, nagyon szigorú peremfeltételek esetén működtek pontosan, azonban jelentősen pontosabbak voltak, mint a korábban használt (a tengerészettől átvett) csillagászati módszerek. A pontosságot azonban befolyásolta az indulás előtti inicializálás pontossága, illetve a repülés folyamán a precíz használat (A nagyobb repülőtereken a mai napig fel van tüntetve a parkolóhelyek pontos pozíciója, hogy a navigációs rendszereket aszerint lehessen kalibrálni). Ha az indulás során, vagy a repülés közben nem jártak el kellő gondossággal, a repülőgép eltért az előírt útiránytól, ami abban az időben nem volt igazán ritka esemény.
A Korean Airlines 007 járata, – amely egy Boeing 747-es repülőgép volt – New Yorkból tart Szöulba, egy megállással Alaszkában.
Valamilyen okból a repülő messzire eltért a tervezettől észak felé, és a Csendes-óceán helyett a Kamcsatka félsziget és a Szaharain sziget felett repült el, ahol a szovjet légierő lelőtte.
A lép forrása: Wikipédia„
Éppen akkor tervezték a SALT II szerződést sértő RT–2PM Topol ballisztikus rakéta tesztjét. A repülőgép pont a tervezett teszt terület felé repült, valamint korábban is elrepült több szovjet támaszpont fölött. Azon a területen az lett volna a nagyobb bravúr, ha úgy tud egy egyenes vonalon végigrepülni, hogy nem halad el néhány támaszpont fölött, bár egy nem régiben napvilágot látott vélemény szerint ehhez több kisebb manőverre volt szükség.
Mivel a CIA hírszerzők sem tétlenkedtek, az amerikai tengerészet éppen a terület szomszédságában tartott felderítési gyakorlatot, melynek keretében RC-135 repülőgépekkel – amelyek átalakított Boeing 707-es repülőgépek voltak – többször repültek igen közel a szovjet légtér határához.
Mindezek miatt a szovjet légvédelem vezetői valószínűleg jelentősen motiváltabbak lehettek, mint normális esetben.
A kép forrása: Wikipédia
Ilyen helyzetben a már hosszan a szovjet légtérben repülő objektumot természetes, hogy nem látják szívesen.
A korabeli szovjet és amerikai kommunikáció is elég homályos volt (itt a Kossuth és a Szabad Európa rádióra tudok hivatkozni). A hírügynökségek szerint a repülőgép rádióforgalma szokatlanul erős volt (érdekes ez a hivatkozás akkoriban rendszeresen elhangzott, azonban azóta nem említik).
A repülőgép eltűnése után a szovjet és az amerikai vezetők is részvétüket fejezték ki annak ellenére, hogy a gép sorsa még tisztázatlan volt. (Ha a Szovjetunióban hajtott volna végre kényszerleszállást, akkor is elképzelhető volt, hogy erre csak napok múlva derül fény.)
Egy hét elteltével a szovjet vezetés bejelentette, hogy a repülőgép megsértette a szovjet légteret, ezért a légvédelem (a szokások és előírások betartásával) lelőtte. Az évekkel később nyilvánosságra került információk szerint a lelövést nem előzték meg az előírt figyelmeztetések.
A kép forrása: Wikipédia
A katasztrófa hatására Ronald Reagan amerikai elnök bejelentette, hogy az új amerikai műhold alapú navigációs rendszert – amely abban az időben még a kiépítésének az elején volt – elérhetővé teszik polgári felhasználásra is. (Itt is van lehetőség konteo összeállítására, mivel a polgári célra sokáig szándékosan lerontott jelet szolgáltattak. Ebben az időben pedig a műholdak egy része már pályán volt, tehát a lerontott jel sugárzására már készültek).
A rendszer teljes kiépítése után az 1990-es években a GPS elindult világhódító útjára. Eleinte polgári célra mintegy 100m pontosságú helymeghatározást tettek lehetővé, ami a repülésben és a hajózásban valóban forradalmat hozott, azonban az autók helyzetének meghatározására azért nem volt az igazi (100 m hozzávetőleg egy hosszabb utcasarok). Az autók helyzetének meghatározásához a DGPS rendszert használták, ahol egy referencia vevővel a mérési hibák nagy részét kompenzálni tudták. Ezzel a rendszerrel az autóriasztó rendszerek részévé válhatott a helymeghatározás.
Egyes (elsősorban olasz) szállítmányozó cégek a rendszert úgy használták, hogy előre beprogramozták a kamion útvonalát, ha eltért az útvonaltól vagy az ütemezéstől, akkor automatikusan riasztotta a diszpécsert. Ebből adódott olyan, hogy a sofőr alvási idejében a kamion elindult. Nem jutott ki a parkolóból, mert a diszpécser le tudta állítani a motort. Egyes verziókban a vezetőnél nem is volt kulcs. A zárakat és a motor indítását, leállítását a diszpécser kezelte (egy vészleállító és egy újraindító gomb azért maradt a vezetőfülkében).
A félreértések elkerülése érdekében: a GPS rendszer csak a hely meghatározásában segített, a kommunikáció mobiltelefonon folyt.
Napjainkban már több világméretben kiépített helymeghatározó rendszer működik:
- GPS: Amerikai Egyesült Államok
- Glonass: Szovjetunió/Oroszország
- BeiDiu: Kína (a teljes kiépítés 2020-ra várható, de már használható)
- Galileo: Europai Unio (a teljes kiépítés 2020-ra várható, de már használható)
GPS mellett működő helymeghatározó rendszerek létrehozását az Egyesült Államoktól való függés csökkentése indokolta.
Az öt műholdas helymeghatározó rendszert összefoglaló néven GNSS (global navigation satellite system) néven szokták emlegetni.
,