Egy gyermek születése hatalmas öröm egy családban. Ezt az örömöt szeretnénk minél több embertársunkkal megosztani.
Na itt álljunk meg egy pillanatra:
– Kikkel?
– Mikor?
– Miért?
Egy-egy bejegyzés, ami egy kicsi gyerekkel kapcsolatban vicces, kedves, aranyos, cukimuki, pár év múlva kellemetlen lehet, tehát ha tehetjük, ezeket az élményeket személyesen osszuk meg a családdal és/vagy barátainkkal. A különböző közösségi és képmegosztó oldalakon legyünk nagyon körültekintőek!
A sztorik is tartalmazhatnak olyan részleteket, amelyeket jobb nem megosztani, illetve a jövőben a megítélése megváltozhat. Ez azért kellemetlen, mert a gyermeknek a most megosztott bejegyzéssel kell együtt élnie, akár úgy, hogy annak megítélése az idők folyamán változik.
Egy ilyen (még papír alapú képpel történt) eset Brooke Shields „nő a lányban” fotósorozata, amikor a kislányt 10 éves korában fotózták meztelenül, mintha nő lenne (kisminkelve, olajozott testtel). Amikor a képsorozat elkészült, teljesen elfogadott, talán ünnepelt mű volt. 2009-ben a Tate Modern múzeumnak el kellet tüntetnie a kiállítótérből. Ezt a példát annak az illusztrálására hoztam fel, hogy mennyire meg tud változni egy fotó (sorozat) megítélése.
Amikor a gyermek már nagyobb
Az Internethasználat tanításakor hatalmas hangsúlyt kell adni annak, hogy a lakcímet, telefonszámot, fotókat, egyéb adatokat kikkel lehet megosztani. Manapság a pedofíliára hivatkozva szokták ezt indokolni, azonban egy „rendes környezetvizsgálat” sok bűncselekmény előkészítő lépése. Tanítsuk meg gyermekeinknek az Internet biztonságos használatát. Értéktárgyakról, szobabelsőről, barátokról „ciki” vagy vicces helyzetben senkivel nem osztunk meg képeket. A most indulunk nyaralni típusú bejegyzések sem feltétlenül csak azokhoz jut el, akiknek szántuk. Néhányan azt a következtetést is levonhatják, hogy üres a lakás, lehet betörni. A felsorolás természetesen nem teljes, mindenki állítsa össze a saját listáját
A tizenévesek között sajnos gyakori a cyberbulling
A cyberbulling viszonylag új jelenség (hiszen az internet tömeges elterjedése tette lehetővé), a kicsit több bátorságot követelő, internet előtti megfelelője az volt, amikor az osztály néhány, magát erősnek gondoló tagja odament egy gyengébbhez, és jól elkalapálta.
A cyberbulling ennél nehezebben megfogható fogalom. Ilyenkor interneten (közösségi oldalon, e-mailban) zaklatják a kiszemeltet. Ez olyan méretet képes ölteni, hogy a kiszemelt áldozatot akár öngyilkosságba is kergethetik. Sajnos az elkövetők gyakran nem fogják fel, hogy mit csinálnak, egyszerű csínyt, jó poént látnak benne, míg az áldozatban éppen olyan mély sebeket ejt, mintha valóban vernék.
Itt a felnőtteknek két irányú felelőssége van:
– Meg kell értetni a fiatalokkal, hogy mások (on-line) zaklatása nem „jó buli”, hanem épp olyan súlyos tett, mintha szemtől-szembe tenné (talán még súlyosabb is).
– Olyan légkört kell kiépíteni, hogy ha a fiatalt elkezdik zaklatni, akkor is merjen segítséget kérni, ha a zaklatás esetleg zsarolással is meg van fűszerezve, illetve a zaklatókat tiltsa le, tegye tiltólistára.
E sorok írója egyszer nyilvánosságra hozott egy fényképet a kutyájáról. Néhányan úgy gondolták, hogy a boldog kutya a kövér kutya. Két bejelentkezés között feldolgozhatatlan mennyiségű üzenetet kaptam, hogy hizlaljam meg a kutyáimat. Eleinte megpróbáltam válaszolni, hogy orvosi felügyelet állnak, a súlyukat is az ő tanácsai szerint állítjuk be… Aztán, amikor láttam, hogy ez nem megoldás, egyszerűen letiltottam a „támadókat”. Érdekes volt, hogy egy hölggyel szólalkoztam össze a témában, és végül több, mint 110 azonosítót számoltam össze a tiltólistámon. Összességében ez felnőttként sem volt könnyen feldolgozható, de kellő támasszal a dologgal meg lehet birkózni. Ez az eset is mutatja, hogy egy-egy cyberbulling akcióban jelentősen többen vehetnek részt, mint egy személyes zaklatás esetén.