A szövegek sokszorosítása nem mindig volt olyan egyszerű, mint manapság.
Eleinte minden szöveget annyi példányban írtak le kézzel, amennyire szükség volt. A könyveket másoló szerzetesek írták.
Guttenberg idején már mechanikusan csinálták végig a folyamatot, egy-egy oldal kinyomtatása hozzávetőleg fél percig tartott (ez a szedés idejét nem tartalmazta). A puha ólom betűk a nyomtatás során folyamatosan koptak, ezért azonos tartalmú oldalakat is pár száz oldal kinyomtatása után újra kellett szedni.
A betűkészletek sem irodai asztalnál, hanem ötvös (vésnök) műhelyében készültek. A betű képét egy acél dúcra (patrica) vésték, ezt beütötték egy puhább fémbe (matrica, a betű negatívja). A vésnök a betű képét megvéste (minden egyes betűt és írásképet külön). Ebből állították elő a matricát, amit egy kézi öntőformába tettek, ami meghatározta a törzs szélességét és magasságát.
A kiöntött, méretre vágott betűket szedték. A szedés értelemszerűen kézzel készült, aminek az egyik velejárója, hogy az ólom alapú betűk miatt az egyik első szakma volt a nyomdász, akiknek a munkájához járt a védőital. Napi egy korsó sör (talán ilyen védőitalt ma is több szakmában bevezethetnének).
A kiszedett szövegeket a nyomtatómester gondosan beállította, hogy a betűk magassága egyforma legyen (egyformán nyomódjon a papírra), ezt egalizálásnak, azaz curiktolásnak nevezték.
tükörben történik.A betűtípusok váltása más és más, a szedőszekrényből (a tálca, amelyben a betűk vannak) való szedéssel történt. Az írásképek (dőlt, félkövér) váltása hasonló volt.
A kiszedett oldalakat először egyszerűen átolvasták. Ha kellet (gyakran kellett) javították, majd elkészítették a kefelevonatot, ami úgy készült, hogy a kiszedett oldalt megfestékezték, és egy kefével egy megnedvesített papírlapot rásimítottak. Ez már a végleges oldalképet eredményezte.
A kész tördelt szöveget helyezték a présgépbe, amelyen a nyomtatás történt. A nyomdagépek az 1500-as években még legnagyobbrészt fából voltak, de az 1848-as forradalom idején Landerer nyomdagépe már öntöttvasból készült.
Később a szedést automatizálták, majd a magasnyomást szinte teljesen kiszorította a síknyomás (offset).
Az írógépek elterjedésével a XX. században az egyedi dokumentumok előállítása is egyszerűbbé vált. A javítás azonban szintén nem volt megoldott.
A nyomtatás és az egyedi gépelés között helyezkedett el a stencilezés, amikor a szöveget írógéppel egy viaszos lapra írták, vagy speciális tollal készítették a rajzokat. Majd egy hengerre feszítették a lapot, ami nyomóformaként működött. A gépet kézzel, később villanymotorral hajtották. Egy-egy lapról 100-200 másolatot lehetett így készíteni, percenként 5-20 oldal sebességgel. A rendszerváltás előtt Magyarországon minden írógépet és nyomdagépet, így a stencilgépeket is nyilvántartották.